A tulajdonvédelem és a „fagyállós bor” esete

A Budapest Környéki Törvényszék a közelmúltban döntött első fokon, a médiában csak „fagyállós gazdaként” elhíresült V. Pál büntetőperében. Az ítélet szerint a megvalósított bűncselekmény: a Büntető Törvénykönyv 160.§ (1) bekezdésébe ütköző emberölés bűntettének kísérlete. A kiszabott büntetés ennek fényében 7 év börtönben letöltendő szabadságvesztés és 6 év közügyektől eltiltás. A jogalkalmazást minden bizonnyal nem kis feladat elé állította a nagy nyilvánosságot kapott ügy. A magyar jogászok számára a legnagyobb kérdést a V. Pál által megvalósított cselekmény elhatárolási kérdését jelentette. Cikkünkben a pártatlanság elvét figyelemmel tartva, pusztán a cselekmény társadalomra veszélyes cselekményének a besorolását kívánjuk elérni. Hasonlóan nem kívánunk „térfelet” választani sem jogi sem erkölcsi szempontból, azonban a jogalkalmazásra és a társadalom megítélésére egyaránt hangsúlyos esetet nagyító alá kívánjuk venni.

Az ügy elemzésének legelején kívánjuk tisztázni a kriminológiai környezetünket. Magyarországon a bűncselekmények egy 2011-es felmérés alapján közel 57%-át jelentik a vagyon elleni bűncselekmények. Azonban ez az adat csak a regisztrált bűncselekményeket fedi, így ha hozzáadnánk még az ún. látens bűncselekmények számát, minden bizonnyal sokkal nagyobb arányt kapnánk.¹ Ezzel szemben a felderített bűnelkövetők száma az elmúlt évek elemzése alapján megközelítőleg 35-45% körül mozog. A tulajdon védelme ilyen hatékonysági körülmények között mindenképpen nehéz feladatot jelent minden állampolgárnak. A vagyon elleni bűncselekmények elkövetése szempontjából a vidéki települések magasan az élen járnak. Finszter Géza a probléma egyik forrását a centralizált rendőri szervezetrendszerben fedezte fel egy: „Az egyéni és a kollektív védelmi képességek elgyengülése a rendészeti hatóságok teljesítményét is jelentősen rontja, minthogy azok a közbiztonság általános állapotáért vállalják a felelősséget, de szinte semmit sem tudnak tenni a helyi közbiztonság érdekében. És minél inkább centralizált a szervezetük, annál tehetetlenebbek a helyi bajokkal.”²

Másrészről az új Büntető Törvénykönyv jogos védelemre vonatkozó szabályai a korábbi törvényhez képest jóval engedőbb szabályokkal rendelkezik. Ami azonban nagy kérdés minden laikus személynek is: miért nem alkalmazható és miért nem alkalmazta a bíróság a jogos védelemre vonatkozó szabályokat?
A Büntető Törvénykönyvről szóló 2012.évi C. törvény szerint:

21. § Nem büntetendő annak a cselekménye, aki a saját, illetve a mások személye vagy javai elleni jogtalan támadás megelőzése céljából telepített, az élet kioltására nem alkalmas védelmi eszközzel a jogtalan támadónak sérelmet okoz, feltéve, hogy a védekező mindent megtett, ami az adott helyzetben elvárható annak érdekében, hogy az általa telepített védelmi eszköz ne okozzon sérelmet.

A jogtalan támadással szembeni törvényes védekezés adja a jogos védelem jogpolitikai indokát.³ Ugyanis a jogos védelmi helyzet létrejötte esetén jog áll szemben jogtalansággal. A jogtalanságot és a jogsértéseket pedig az államnak kellene minden eszközzel elhárítani és megakadályozni, habár érthető okokból erre nincsen mindig lehetősége, ezért meg kell engednie az állampolgárainak, hogy maguk gyakorolják e jogot.4 Azonban a jogos védelem terjedelme nem korlátlan.

Látható, hogy a jogos védelem szabályrendszere csak az olyan élet és vagyon elleni védekezés lehetőségét adja meg a félnek, amely nem alkalmas az élet kioltására. Ennek egyszerű az a jogpolitikai indoka, hogy az állam (főszabály szerint) nem adhatja a személyek kezébe azt a lehetőséget, hogy a személyük és a vagyonuk elleni bármilyen jogtalan támadás ellen a támadó halálát okozzák. Az állam nem teheti meg, hogy az ilyen elhárító cselekmények legitimálásával a vagyoni viszonyokat, mint a társadalom legfontosabb kérdéskörét rendezze. A társadalom már kétségkívül nem a „szemet szemért, fogat fogért” fejlődési szintjén áll, de még ha állna is sem lehet eltulajdonított vagyontárgyakért senkit halállal „büntetni” ez tény. Egyértelmű tehát, hogy csak annak garantál a törvény jogos védelem címén büntetlenséget, aki az élet kioltására nem alkalmas eszközzel védi a tulajdonát, és minden elvárhatót megtesz azért, hogy ne okozzon sérelmet.

A jogos védelem kérdéskörét kizárva tovább elemezhetjük az eset történeti tényállását. Ami már a védelem részéről többször elhangzott, hogy V. Pál, – megelégelve az évek alatt felgyülemlett eltulajdonításokat -, jutott arra az elhatározásra, hogy végül fagyállót rakott a borba. Ami a tényállás ismertetése során is világossá vált: V. Pál nem élt feljelentéssel egy esetben sem az illetékes rendőrségnél. Nem vette igénybe a magyar hatóságok segítségét, hogy a tulajdonait megvédje, így tulajdonképpen a „saját kezébe” vette az igazságszolgáltatást. Az ügy tényállása szerint, V. Pál többször nyilatkozta azt, hogy „megleckéztetni” akarta a tolvajokat, de a halál, mint eredmény bekövetkezését azonban nem kívánta. Felismerve az eltulajdonítások gyakoriságát, tudati oldalon számított arra, hogy az újabb lopási cselekmény bekövetkezése csak idő kérdése, mivel ezért telepítette az italba azt a bizonyos plusz „összetevőt”. Hozzátartozik a személyi körülményekhez, hogy V. Pál szakmáját tekintve agrármérnök, így az átlagembernél nagyobb mértékben volt tisztában a fagyálló-vagy ahhoz hasonló vegyi anyagok emberi szervezetre gyakorolt hatásával. A borral összekevert mérgező anyagot V. Pál a pincéjében tárolta, amely így relatíve hozzáférhetővé vált és külsőleg semmi nem utalt arra, hogy az ott tárolt ital halált okozó. Ami súlyosabb ok, hogy a bort eltulajdonítása után Sz. Sándor a bort még egy baráti összejövetelre is magával vitte. Ami egyáltalán szerencse a szerencsétlenségben, hogy több személy oldaláról nem következett be halálos eredmény. Felmerül így a kérdés, hogy milyen lehetséges következmények adódtak volna V. Pál környezetében az említett tárolásból, tegyük fel például egy vendég felügyelet nélküli, óvatlan kóstolgatása esetén. Az is kérdésként fogalmazódhat meg, ha éppen az azt elhelyező személy óvatlansága okozott volna saját magának sérelmet. Bár az előbb említett következmények túlmutatnak a jogalkalmazáson, azonban lehetséges múltbeli eseményként számon lehet tartani.

A továbbiakban az esethez hozzátartozó olyan körülményeket vesszük számításba, amely V. Pál felelősségének maximumát enyhíti. Tény, hogy az eset minden bizonnyal nem következett volna be, ha Sz. Sándor nem hatol be V. Pál ingatlanába és az ott elhelyezett, fagyállóval elkevert bort nem fogyasztja el. Ez a körülmény tulajdonképpen a választóvonala az esetnek, ami a magyar társadalmat jelentősen megosztja. Nyilvánvaló, hogy ma már a primitívebbnek számító középkori jogrendszerek pönális felfogásában is a lopás cselekményét is legfeljebb kézlevágással büntették, de az ok-okozati láncolatban levonható ilyenképpen tanulság, hogy az elkövető halála, a jogtalan eltulajdonítással összefüggésben következett be. Valamiképpen árnyalja a képet, hogy Sz. Sándor nem élt káros szenvedélyek nélkül, ugyanis a szervezetében pszichotróp szert is kimutattak, ami így csak jobban fokozta a halálos eredmény lehetséges bekövetkezését, amelyet végül heveny veseelégtelenség okozott.

Az első fokon kiszabott büntetés a magyar társadalom számára közel sem teljesen elfogadott. A védelem részéről, a társadalom széles körében elfogadott érve, hogy Sz. Sándor halála a lopási cselekménye nélkül nem történt volna meg. Az állam életvédelmi kötelezettségének fontosságának, még az olyan ultima ratiós jogterületeknél is érvényre kell jutnia, mint a büntetőjog. A jog nem csupán a sérelmet szenvedett felet védi, hanem a sérelmet okozókat is. A büntetőjog alap funkciója kérdőjeleződne meg, amennyiben a bíróság előnyösebb helyzetbe részesítené mások vagyoni jogait, mint az emberi élet védelmének fontosságát. A Vácszentlászlón megtörtént eset azonban mindenképpel jelentőséggel bír, mivel az Új Btk. elfogadása óta az első között, elvi jelleggel fogalmazott meg kérdéseket a jogos védelem témakörében.

Írta: Szakadáth Gábor

  1. Tájékoztatás a bűnözés 2011. évi alakulásáról http://www.mklu.hu/cgi-bin/index.pl?lang=hu
  2. Finszter Géza: Erőszakszervezet vagy biztonságot szolgáltató hatóság. Budapest, 2010. Kriminológiai tanulmányok 47.
  3. Tokaji Géza: A bűncselekménytan alapjai a magyar büntetőjogban, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1984. 248-249. oldal
  4. Finkey Ferenc: A Magyar Büntetőjog tankönyve, Grill, Budapest, 1909. 174-175. o.

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.